A Volkswagen továbbra is komolyan invesztál a jövőt meghatározó területekbe
A Volkswagen Csoport továbbra is komolyan invesztál a jövőjét meghatározó területekbe. A 68. tervezési kör részeként meghatározták a 2020 és 2024 közötti időszakra vonatkozó befektetési tervet*. A terv megvitatása és jóváhagyása múlt pénteken, a felügyelőbizottság ülésén történt meg. A konszern közel 60 milliárd eurós költésről határozott, amelyet a jövő meghatározó területein, mint például a hibridizáció, az elektromos mobilitás és a digitalizáció kívánnak befektetni a következő öt évben. Ez az összeg kicsivel több, mint 40 százaléka a vállalat erre az időszakra tervezett, ingatlanbefektetésre, telephelyet és eszközöket érintő befektetésre és a teljes kutatásra és fejlesztésre előirányzott összegének. A Volkswagen Csoport előző tervezési köréhez képest ez közel 10 százalékpontnyi növekedést jelent. A konszern ebből az összegből csak az elektromos mobilitás témakörére 33 milliárd eurót tervez fordítani.
„Eltökélten haladunk tovább a Volkswagen Csoport átalakításával, beruházásainkat pedig a jövő mobilitási megoldásaira összpontosítjuk. Ez része a konszernstratégia módszeres és következetes megvalósításának.” – nyilatkozta Hans-Dieter Pötsch, a Volkswagen Csoport felügyelőbizottságának elnöke.
„Az elkövetkező években a beruházásainkkal ismét gyorsítunk a tempón. Kínálatunk hibridizációja, elektromos alapokra helyezése és digitalizációja egyre fontosabb területként jelenik meg az elképzeléseinkben. Előnyt kívánunk kovácsolni a méretgazdaságosságból és a lehető legnagyobb szinergiára törekszünk. Az egyre romló gazdasági helyzet fényében dolgozunk a termelékenységünk, hatékonyságunk és költségbázisunk javításán is, ezzel is biztosítva céljaink elérését.” – nyilatkozta Herbert Diess, a Volkswagen Csoport vezérigazgatója.
A 68. tervezési kör során a következő 10 évre vonatkozó hosszú távú terveket is módosították. 2029-re a konszern akár 75 tisztán elektromos modell piaci bevezetésével számol, a hibrid járművek száma pedig elérheti a 60 darabot. Az elektromos járművek tervezett darabszáma közel 26 millióra emelkedik, amely nagyrészt annak köszönhető, hogy a tervezéshez hozzávették a 2029-es esztendőt, így egy évvel bővült a tervezési időszak. A Volkswagen 2029-ig közel 6 millió hibrid jármű értékesítésével is számol.
A 2029-ig tervezett elektromos járművek közül nagyjából 20 millió a konszern modulrendszerű elektromos hajtáskoncepcióját (MEB) használja majd. A fennmaradó 6 millió jármű nagy részének alapjául pedig a nagyteljesítményű platform (PPE) szolgál. Az elektromos járművek Németországon kívül Mlada Boleslav, Chattanooga, Fosan és Anting üzemeiben készülnek. Ezen kívül pedig a vállalat németországi telephelyein, Zwickau, Emden, Hannover, Zuffenhausen és Drezda gyáraiban gördülnek le elektromos autók a gyártósorról. Az emdeni üzemmel kapcsolatos tervek véglegesek, ezek alapján az elektromos A-SUV (ID.Next) gyártása 2022-ben indul majd. Az ID.Next álcázott változata már bemutatkozott az idei Frankfurti Nemzetközi Autószalonon. A tervezett többmárkás gyártási helyszínnel kapcsolatos döntés várhatóan az év végén születik meg.
*: a kínai leányvállalatok nem szerepelnek a fent említett tervekben. Ezek a leányvállalatok saját forrásból finanszírozzák az üzemeket és termékeket érintő befektetéseket.